Vizesblokk kialakítása, avagy mire figyeljünk oda egy újépítésű ház esetében?
Amikor elkezdjük tervezni álmaink otthonát, nagy gondot fordítunk arra, hogy mi hova kerüljön. A legtöbbeknek pontos kép van a fejükben, hogy hová szeretnék a konyhát, milyennek képzelik a fürdőszobát, hol legyen a háló, a garázs vagy a dolgozószoba.
A vizesblokkok kialakításának megtervezése fontos lépés, hiszen ez határozza meg, hogy hol lesznek majd a „vizes” helyiségek, mint a konyha, a fürdő, a mosókonyha vagy a WC. Régebben a fürdőszobákat kisebbre tervezték, ám manapság egyre népszerűbbek a nagyméretű fürdők.
A konyhák esetében is inkább az egybenyitott terek dominálnak, vagyis, hogy egy légtérben van a nappali és a konyha, és nem egy külön „szobában”, mint régen, bár természetesen erre is akad példa bőven. A tervezés tehát rendkívül lényeges, hiszen utólag, amikor a vízvezetékek, vizesblokkok beépítésre kerülnek, már nem lehet változtatni, ha mégis, az rendkívül költséges lehet.
Lássuk, mire érdemes figyelni a vizesblokkok kialakításánál, és hogyan működik ez a kérdés a készházak esetében?
Vizesblokkok a házban
A ház tervezésénél mindenképp érdemes szem előtt tartani, hogy a ház van az emberért, és nem az ember a házért, vagyis azért épül, hogy a lehető legnagyobb kényelmet nyújtsa a számunkra. Fontos tehát, hogy a tervezésnél minden lényeges igényünket figyelembe vegyük. A fürdő és a konyha kialakítása tehát rendkívül lényeges.
Kezdjük a fürdőszoba kérdésével. Manapság egyre inkább igény van a nagyméretű fürdőszobákra, hiszen a legtöbben azt szeretnék, ha a kád mellett egy zuhanyzó is elférjen benne. Ez persze nem kötelező, de nagyon sokan vágynak arra, hogy egy hosszú nap után a kádban lazíthassanak, de a gyors zuhanyokra is igényük van. Kádban pedig balesetveszélyes lehet zuhanyozni, arról már nem is beszélve, hogy a kifröcsögő vizet feltakarítani sem egy kellemes élmény egy fárasztó nap után. Emellett sokan szeretnének egy WC-t is a fürdőbe, de a mosdónak is helyet kell biztosítani.
A különálló WC is igény manapság a fürdőben lévő mellé, de egyre többen építenek külön mosókonyhát, ahol a mosó és szárítógép kap helyet.
A konyhákban esetében a kis és nagy konyhák is népszerűek még. Vannak, akik nem is akarnak nagy konyhát, mert kisebb, kompaktabb megoldásokat kedvelik, mások pedig hatalmas konyhaszigettel, és rengeteg munkafelülettel képzelik el álmaik konyháját.
Készház esetén mennyire szólhatunk bele, hogy hol legyen a fürdő, a WC vagy a konyha?
Érdekes kérdés, hogy egy kész ház esetében mennyi beleszólásunk van, hogy mi hogyan legyen. A készházak esetében ugyanis vannak úgynevezett típusházak, melyek előre elkészített tervek alapján kerülnek variosip.hu féle sip panel által kerül legyártásra, vagyis a terv kész van, nekünk pedig csak rá kell bólintani. Ha kész házban gondolkodunk, akkor érdemes azt a típusházat kiválasztani, amelynek alaprajza a legközelebb áll az elképzeléseinkhez.
A típusházakhoz persze tartozhat többféle terv is, illetve egyes cégek esetében lehetőség van némi módosításra, viszont ezt még a gyártás megkezdése előtt tisztázni kell.
További olvasáshoz ajánljuk
Esküvő a vízben, vízen, víz alatt
Minden menyasszony az álomesküvőjét tervezgeti, és manapság bizony egyre gyakoribbak az extrém ötletek. Nem is kell feltétlen külföldre menni, hogy különleges vagy extravagán násszal találkozzunk.
Vizesblokk kialakítása, avagy mire figyeljünk oda egy újépítésű ház esetében?
Amikor elkezdjük tervezni álmaink otthonát, nagy gondot fordítunk arra, hogy mi hova kerüljön. A legtöbbeknek pontos kép van a fejükben, hogy hová szeretnék a konyhát, milyennek képzelik a fürdőszobát, hol legyen a háló, a garázs
Vízi sportok jótékony hatásairól
Az egészséges életmód egyik fontos eleme a rendszeres testmozgás, ami nemcsak a testünkre, de a lelkünkre is jó hatással van. Ma már számos sportot kipróbálhatunk, rengetegféle mozgásformára van lehetőség, így ki tudjuk választani, hogy az