Ezért nyaraljunk a víz közelében

Folyó, tó, tenger, óceán. Szinte mindegy, hogy melyiket választjuk, biztosan érezni fogjuk azt a varázslatos erőt, ami a vízpartokat körbelengi. Ha megnézzük a gyerekeket, akkor egyszerűen nem akarnak majd kijönni a vízből, akár hosszú órákig eljátszanak benne. A felnőttek szintén vágynak a mártózásra, ugyanakkor szívesen üldögélnek a kék tömeg mellett, miközben pozitív pszichés állapotba kerülnek.

Ez az állapot nem a véletlen műve. Sok kutatás kimutatta, hogy a víz jótékony hatással van a mentális egészségünkre, amit főleg azok körében lehet tapasztalni, akik a szabadidejüket rendszeresen töltik a parton. Ezek a kellemes pillanatok a stressz csökkentéséhez is hozzájárulnak, ha pedig a rengeteg mozgásra, csobbanásra, lubickolásra gondolunk, akkor biztosak lehetünk a kikapcsolódásban is.

A kék víz látványa mindig pihentető és gyógyító, nem véletlen, hogy sok ember kedvenc színnek választja meg, hiszen a nyugalmat, a békét és a boldogságot jelképezi. Ehhez jön hozzá a hullámok által keltett ismétlődő hang, ami megnyugtatja az idegrendszert. Sokan azt veszik észre, hogy a hullámokkal együtt lélegeznek, és pár óra alatt teljesen megfeledkeznek az eddigi problémáikról és panaszaikról. A vízpart kevesebb stimulációt tartalmaz, mint a kezünkben lévő okostelefon, így az agy végre ki tudja magát pihenni. Ez azonban nem minden.

Az úszás élettani hatásai

Ha úgy döntünk, hogy vízpart mellett nyaralunk, akkor érdemes kihasználni az úszás élettani hatásait is. Az úszás olyan sport, ami ismétlődő mozdulatokból áll, növeli az izmok rugalmasságát és a tüdő kapacitását. A törzs, a váll és a csípő egyre erősebb lesz, miközben az egyensúlyunk is lényegesen javul. A szervezetünk fokozott légzésbe vált át, és az sem utolsó szempont, hogy segíti a fogyást.

Ha gyerekek is vannak a családban, akkor mindenféleképpen érdemes a partot választani, mivel a rendszeres úszás fejleszti a mozgáskoordinációkat, miközben pozitív hatással van az idegrendszerre. A kisebbek is hamar válnak a technológia foglyává, így nekik is szükségük lehet az önfeledt játékra és a pihenésre. Ha pedig megtanulnak úszni, akkor a testük is erősödni fog.

A víz és a kreativitás

Érdemes pár szót ejteni a kreativitásról, mivel úszás közben az agy elkezd ötletelni, és újabb meg újabb gondolatok fognak az eszünkbe jutni. Utána sokkal könnyebben fogunk tudni összpontosítani, és többen tapasztalták azt, hogy hirtelen eszükbe jutott, hogy miként tudnának megoldani egy otthon felmerülő problémát.

Ha egy nehéz munkanap után látogatjuk meg a partot, vagy egy nehéz év után választjuk ki a nyaralás helyszínét, akkor sokkal könnyebben tudunk majd ellazulni és túllendülni a megpróbáltatásainkon.

Ezek a nyugodt pillanatok ahhoz járulnak hozzá, hogy az agy nyugodt, de koncentrált maradjon, ami az elménkre és a testünkre is pozitív hatással lesz. Éppen ezért érdemes vízparti nyaralásokat szervezni, hogy a család együtt tudja kiélvezni a békeidőt, legyen szó akár a Balatonról vagy valamelyik szomszéd tengerpartról. Innentől kezdve nincs más dolgunk, mint elmerülni a nyugtató habokban.

Megosztás

További olvasáshoz ajánljuk

Csupán két lépés választ el a jakuzzi kristálytiszta vizétől

2021. augusztus 31.|

A saját jakuzzit mindig úgy képzeljük el, hogy csillogó és tiszta víz van benne, amiben bármikor elüldögélhetünk. Szerencsére ez nemcsak álomkép, ha odafigyelünk a vízkezelésre, akkor bármikor kiélvezhetjük a buborékmasszázst.

Vízkezelési útmutató a tökéletes medencéhez

2021. augusztus 30.|

A saját medence mindig jó mókának tűnik, amíg el nem kezdjük a vízkezelést. Ha nem akarunk túl sokat szenvedni a tisztasággal, akkor mindig csapvízzel töltsük fel, így biztosan hasonló tulajdonságú vizet, tehát hasonló kezelési útmutatót